kapcsolat | főoldal
header
Cégtörténet

A TIGRA Kft.-t magánszemélyek alapították 1996-ban, a kezdeti tevékenység a fénymásoló szolgáltatás, és a hardver beszerzés volt.

A tevékenység az évek során töretlenül fejlődött, a cég vezetése folyamatosan és rugalmasan reagált a piac lehetőségeire és változásaira.

Ennek révén indult el 1998-ban szoftverfejlesztői tevékenységünk, melyet a kezdetekben kizárólag nyugat-európai távközlési cégek (Nokia, Sonera, Deutsche Telekom) részére végeztünk, s ma már a hazai piacon is sikerrel kamatoztatjuk a megszerzett nemzetközi tapasztalatokat.

Cégünk az elsők között volt a nyílt forráskódú rendszerek projekt szintű fejlesztésében.

Az általunk forgalmazott termékek köre a piac fejlődésével párhuzamosan szélesedett. Kezdetben csak az üzleti szféra vállalatait, 2001 óta pedig az államigazgatási intézményeket is kiszolgáljuk.

A hardver-, szoftver kereskedelem szolgáltatási hátterének megteremtését szintén a piaci lehetőségek és elvárások adták. Az Ügyfelek minél komplexebb kiszolgálása érdekében, nem csak a projektek kezdeti fázisában veszünk részt, hanem a leszállított rendszerek professzionális üzemeltetését is képesek vagyunk ellátni.

Menedzsmentünk egy irányba mutató, és összehangolt munkája révén a TIGRA Informatikai Csoport ma már az informatika számos területét szolgáltatásokkal lefedő, jelenleg is fejlődő, meghatározó szerepet betöltő informatikai vállalat a hazai piacon.

A Tigra Csoport munkatársainak száma jelenleg több mint kilencven fő, összesített árbevételünk 2002-ben átlépte a kétmilliárdot, 2010-re pedig négy milliárd forint az éves tervezett árbevétel.

Keresés
»
Partnerek
Acer Partner

APC Partner

Cisco Partner

Dell Partner

ESET Partner

Fujitsu Partner

HP Partner

IBM Partner

Kyocera Partner

Lenovo Partner

Oracle Partner

Powerware Partner

Samsung Partner

Új Magyarország Fejlesztési Terv



moody
 
© 2010 Tigra Kft. Minden jog fenntartva.