kapcsolat | főoldal
Az önkormányzati megoldás

Az önkormányzati működés elektronizálása kihívás minden résztvevő számára. Az elektronizálás szükségszerű és megkerülhetetlen, vannak előnyei és hátrányai, amelyekből a bevezetés során először mindenképpen a hátrányok érzékelhetőek.

A Tigra ismeri a bevezetés buktatóit, és tudja a gyógymódot is rá. A Tigra által fejlesztett rendszer és önkormányzati megoldás a valóságból indul ki. Nem tankönyvi elképzelések és kiokoskodott tervek szerint dolgozunk, hanem a partnereink valós működését vesszük alapul. A Scriptor ugyanis nem csak szoftver, hanem egy módszertan is: mi a Tigránál nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a bevezetés a lehető legkevesebb problémával járjon. Ismerjük az önkormányzatok és államigazgatási szervek működését, általános és speciális igényeit, a bevezetés lehetséges buktatóit és a rájuk adható válaszokat is.

Fontosnak tartjuk a közvetlen kapcsolatot a felhasználókkal, ezért az igények és a felmerülő problémák a bejelentéstől a megoldásig kevés emberen mennek keresztül, és mindig személyes konzultáció alapján adjuk a megoldásokat.

Tudjuk továbbá, hogy egy önkormányzat hosszú távra tervez, ugyanúgy, ahogyan mi is: a bevezetés után nem szűnik meg a kapcsolat partnereinkkel, hiszen egy ilyen sok felhasználót érintő rendszer állandó támogatást igényel.

Eddigi sikereink záloga a személyes kapcsolat, a magunkkal szemben támasztott magas minőségi követelmények, pontos határidők és a realitásokból kiinduló rendszertervezés. Ezt a Scriptor fejlesztői és szakértői csapata biztosítja: munkatársaink évtizedes önkormányzati, államigazgatási és számítástechnikai tapasztalatukat adták össze a szoftver kifejlesztésekor.

A mi megoldásunk működik.

Keresés
»
Hírlevél
»
Partnerek
Fujitsu SELECT Partner

Új Magyarország Fejlesztési Terv

 
© 2007 Tigra Kft. Minden jog fenntartva.